Olyan kecses, gyönyörű és édes. Kis napernyőjét feje fölé tartja, hajacskája tűzve - csavarva. Szeme ürességbe tekint, ajka nem mosolyodik. Tartásában büszke, mindene a küllem. Fűzője szoros, ruhája csokros, orcácskája mindig bájosan piros. Kényes kis kezét kesztyű díszíti, haját csipke kalap szépíti.
Jól ismered őt, távolról s közelről, hiszen kis szobád titkos polcára kerül.
Tökéletes - hiszed.
Mégis...Összetöröd.
Dühös vagy. Fáj. Sírnál, de nem jön. Lelked összerezzen. Szeretsz, de nem nevetsz. Fáradtnak tűnsz, már csak pislákol a tűz. A lelked zuhan s a szíved is összetört.
Nem vagyok tökéletes, porcelánbaba sem. Őszinte érzés égeti szívem tűzhelyét. Hiába külső, hiába szépség. -Ó, te élettelen!
Nem vagyok királylány, kisasszony vagy nemes csak egy lány, aki keres.
Törött - sebes szívem dobog mindig tovább s csillogó szempárokból épít mosolypalotát.
