Érzés:)

Érezted már valaha, hogy te igazán megpróbáltad? Hogy mindent megtettél? Derekasan küzdöttél és őszintén szerettél. Még sincs rendben. Semmi. Haragudtál már a sorsodra? Szerettél volna valaha más bőrébe bújni? Érezted már, hogy ez az út nem a tied...? Lüktetett már benned a vágy, hogy elhagyd a jól ismert ösvényt és újat találj? Álltál már úgy a tükör előtt, hogy nem találtad magadat és egy idegen arc tekintett vissza rád ...? Tagadtad már meg magad...? Lettél valaha saját magad árnyéka...? Tettél valaha olyat ami téged is megijesztett...? Vergődtél már úgy az érzelmeid miatt, mint egy partra vetett aranyhal...? Érezted már, hogy céltáblának használnak...?...Hogy mindig pont a közepébe találnak?... Hogy ott sebeznek meg ahol a legigazabb kincseid őrzöd? Volt olyan, hogy kiöntött a lelked folyója és fogalmad sem volt róla, hogyan csalogasd vissza a medrébe? Kételkedtél már magadban? Kaptad egyszer is azon magad, hogy a végtelen még távolabbinak tünik? Vártad már, hogy a mesédnek örömteli beteljesülés legyen a vége? Én igen.

~Hogyhogy nem adom fel?~

~ Te miért nem?~

~ Hogy éled túl?~

~ Miért küzdesz még mindig?~

~ Mert mindketten tudjuk - te is, én is- a szívünk mélyén, hogy:  


~EZ MÉG KORÁNTSEM A MESE VÉGE~

Jelek vagyunk:)

Kérdőjelek ( ? ) jégtavába fagysz bele, felkiáltójelek ( ! ) forgatagát küldve egy zord világnak - mindhiába. Idézet - igézete ( " ) vagy egy álomnak, mit vesszőként ( , ) üldöz ki szívedből a valóság és a végzet. Pontok ( ... ) mérföldkövein haladsz át, lezárva mindig a tegnapot. Monológokba rejted magad,  párbeszéd - ígéretek lángoló karmaiból menekülve. Nem leled a plusz jelet ( + ) amibe belekapaszkodhatsz. Zárójelek ( ) börtönében szenvedsz névtelen, boldogságod hullámjelét ( ~ ) keresve szüntelen. Felnagyított semmiségek, megszemélyesített napsugárcseppek, metaforikus mosolyok, a szerelem képillata, ismétlődő jajok , veszteségek szóköze ( -) Életed. Árnyék, szellem, egy mínusz ( - ).  Egy napon viszont gyémánttá válik a kavics, s hattyúvá a kiskacsa. Jön valaki. Már nem vagy egyedül. Két kérdőjelből egy szív forrad, a felkiáltójelek nyilakként (--> ) mutatnak utat, az idézet érzéssé válik,  a szavakat tettek követik, a hullám már óceán, a kép már valóság, a pontok pedig változó éned nyomai a múlt pincéjétől a mennyország legfelsőbb lépcsőfokáig.

...mert Igaz:)

Illatozhatsz Dior, Calvin Klein, Gucci, Bvlgari, Juicy vagy Femme Fatale parfümben, ha a szíved feneketlen szemetes.

Aki mer az...fejlődik :D

ÁlomLecke:)

Minden készen áll. Az ágyamon ülök hálát adva egy újabb derűs napért. Az éjjeli lámpa hűségesen pislákol, a szoba citrom illatot áraszt, az asztalon gyümölcstea gőzölög. Függönyök rejtenek, egy tükörkép néz vissza rám. Anyukám az ajtóban áll, mosolyogva, szép álmokat kíván. Nem vagyok álmos, nem akarok aludni. Könyvek sokasága tekint rám csalogatóan, a lelkemhez beszélnek. A címeket kémlelem, türelmesen hivogatnak. Döntök. Megtaláltam...az Igazit. Olvasok szaporán, kíváncsian, arcomon tüzes rózsákkal. A teát kortyolom. A ház elsötétül. Az óra egyre dühösebben kattog, ideje aludni. A mesének vége, kis lámpám kialszik. Párnámra hajtom arcomat, puha takaróm ölel. Integet a Hold. Aludnom kellene. Nem megy. Valamiért nem találom a helyem. Forgolódok. Ezer gondolat fut végig elmémen. Mire észbe kapnék a plafon sötétje véget nem érő listával lesz tele. Hétköznapi gondok, sérelmek, fájdalmak, ki nem mondott érzések, lista a holnapról, az álmokról, a bevásárlásról, negatív tulajdonságokról, mások elvárásairól, emberekről, be nem következett változásokról. Igazi kavalkád. Annyi minden van bennem, próbálok összefüggéseket keresni, elemezni, kételkedek, ébren álmodok. Azon kapom magam, hogy a  lepedőt szorítom, kapaszkodom. Ki akarok törni. Oldalra fordulok. Valami nem jó, valami hiányzik. Lassan...érthetetlenül... legördül...egyetlenegy... könnycsepp. A szememhez kapok. Elmorzsolom. Levegőt veszek. Kifújom magam. Csodálkozok. Egy angyal nyugtatja szívemet, Isten pedig féltő kezével csukja le szememet. A menny vigyázza álmomat. Alszok nyugodtan, békésen. 

Látom magam előtt ...Cleopatra, Jeanne d’Arc, Jane Austen, Marie Curie, Viktória királyné, Diana hercegnő, Teréz anya, Jackie Kennedy és Eleanor Roosevelt alakjait. Velük harcolok Egyiptom  függetlenségért, a franciák angolok ellen vívott háborújában, regényt írok, feltalálok, humanitáriusként elszigetelt országok tengődő sorsú emberein segítek, hatalmat képviselek, a nők egyenjogúságáért harcolok, first ladyként részt vállalok a politikában.

Nők, akik nem féltek szembe nézni a félelmeikkel, akik mertek változtatni, akik harcoltak és erősek maradtak akkor is ha már minden kötél szakadt. Nők, akik beírták magukat a történelembe, akik nem csak anyákként és feleségekként élték mindennapjaik, hanem valóban jobbá tették a világot.

 Hasamra süt már a nap. Felébredek. Pizsamában állok a tükör előtt álmosan, kócosan, smink nélkül. Mosolygok. Megértettem a leckét. Erős vagyok és tenni akarok. Magamért. Másokért. Rajtam is áll, hogy milyen a világ, én is hozhatok változást, törhetek új utakat, írhatok el nem képzelt történeteket, szőhetek Marsig érő álmokat.

...és teheted ezt te is kedves olvasó, mert rajtad is áll...:)

Versenylázban ;;)

Élet:)

Előtted egy mágikus tér. Egy hatalmas, színesre festett sátor, színpad, lufik, vattacukor. Kíváncsi vagy. Elindulsz. Sorok kígyóznak előtted, türelmetlenné válsz. Ajtók tárulnak ki, fények ragyogják be a teret és a saját életed nézője leszel. Körülötted tömeg, emberek akik nem ismernek. Akrobaták egyensúlyoznak, táncosok mulattatnak, idomárok szelídítenek. Trükkök végtelenje sokkol, állatok világa mosolyogtat meg. Bohócok jelennek meg. Ők sosem sírnak. Póni hátán szárnyalsz. Nyeregben érzed magad. Nincsenek gondok. A mágia hatással van rád, a csillogás magával ragad. Visszafojtott lélegzet, izgatottságból fakadó sikolyok. Most minden olyan színes, érzelmek hadán gyalogolsz végig. Várod a következő műsorszámot, az újat és ennél is izgalmasabbat. Egyszer viszont véget ér. A bohóc meghajol, az állatok szabadulásra várnak, a fellépő ruhák lehullanak, a tömeg szétszéled, a színpad üres lesz, a zene elhalkul és kialszanak a fények. Hazafele ballagsz. Visszatérsz a szürke kis világodba. Dilemmába esel. Arról miért nem tudunk, hogy a balerina anorexiával küzd, az idomárnak sebes a keze, hogy az állatok éheznek vagy a bohócok zokogva alszanak el? A zsonglőr megunta a monoton vándorlást,  a lufiárusnak hiányzik a szerelem; az igazgató meg a haját tépkedve számolja újra és újra a könyvelést egy végzetes bukástól rettegve. Hallgatnak. Nem mondják. Tabu témák. Hogyan ismerhetnénk őket tehát? Ismerik ők egyáltalán felszín mögötti énjüket? A taps nem tesz felhőtlenül boldoggá, a mosoly lehet hamis, az akrobata pedig végig mehet a kötélen, ha nem tudja megoldani a problémáit. Külső és belső ellentéte.  Érzelmek viharos találkozása... Fényes sötétségek. Valóságos illúziók. Győzelmi kudarcok. Békés indulatok. Fájó mosolyok. Égő mennyországok.

~Én mondom, CIRKUSZ az élet...~