Minden készen áll. Az ágyamon ülök hálát adva egy újabb derűs napért. Az éjjeli lámpa hűségesen pislákol, a szoba citrom illatot áraszt, az asztalon gyümölcstea gőzölög. Függönyök rejtenek, egy tükörkép néz vissza rám. Anyukám az ajtóban áll, mosolyogva, szép álmokat kíván. Nem vagyok álmos, nem akarok aludni. Könyvek sokasága tekint rám csalogatóan, a lelkemhez beszélnek. A címeket kémlelem, türelmesen hivogatnak. Döntök. Megtaláltam...az Igazit. Olvasok szaporán, kíváncsian, arcomon tüzes rózsákkal. A teát kortyolom. A ház elsötétül. Az óra egyre dühösebben kattog, ideje aludni. A mesének vége, kis lámpám kialszik. Párnámra hajtom arcomat, puha takaróm ölel. Integet a Hold. Aludnom kellene. Nem megy. Valamiért nem találom a helyem. Forgolódok. Ezer gondolat fut végig elmémen. Mire észbe kapnék a plafon sötétje véget nem érő listával lesz tele. Hétköznapi gondok, sérelmek, fájdalmak, ki nem mondott érzések, lista a holnapról, az álmokról, a bevásárlásról, negatív tulajdonságokról, mások elvárásairól, emberekről, be nem következett változásokról. Igazi kavalkád. Annyi minden van bennem, próbálok összefüggéseket keresni, elemezni, kételkedek, ébren álmodok. Azon kapom magam, hogy a lepedőt szorítom, kapaszkodom. Ki akarok törni. Oldalra fordulok. Valami nem jó, valami hiányzik. Lassan...érthetetlenül... legördül...egyetlenegy... könnycsepp. A szememhez kapok. Elmorzsolom. Levegőt veszek. Kifújom magam. Csodálkozok. Egy angyal nyugtatja szívemet, Isten pedig féltő kezével csukja le szememet. A menny vigyázza álmomat. Alszok nyugodtan, békésen.
Látom magam előtt ...Cleopatra, Jeanne d’Arc, Jane Austen, Marie Curie, Viktória királyné, Diana hercegnő, Teréz anya, Jackie Kennedy és Eleanor Roosevelt alakjait. Velük harcolok Egyiptom függetlenségért, a franciák angolok ellen vívott háborújában, regényt írok, feltalálok, humanitáriusként elszigetelt országok tengődő sorsú emberein segítek, hatalmat képviselek, a nők egyenjogúságáért harcolok, first ladyként részt vállalok a politikában.
Nők, akik nem féltek szembe nézni a félelmeikkel, akik mertek változtatni, akik harcoltak és erősek maradtak akkor is ha már minden kötél szakadt. Nők, akik beírták magukat a történelembe, akik nem csak anyákként és feleségekként élték mindennapjaik, hanem valóban jobbá tették a világot.
Hasamra süt már a nap. Felébredek. Pizsamában állok a tükör előtt álmosan, kócosan, smink nélkül. Mosolygok. Megértettem a leckét. Erős vagyok és tenni akarok. Magamért. Másokért. Rajtam is áll, hogy milyen a világ, én is hozhatok változást, törhetek új utakat, írhatok el nem képzelt történeteket, szőhetek Marsig érő álmokat.
...és teheted ezt te is kedves olvasó, mert rajtad is áll...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése