Kérdőjelek ( ? ) jégtavába fagysz bele, felkiáltójelek ( ! ) forgatagát küldve egy zord világnak - mindhiába. Idézet - igézete ( " ) vagy egy álomnak, mit vesszőként ( , ) üldöz ki szívedből a valóság és a végzet. Pontok ( ... ) mérföldkövein haladsz át, lezárva mindig a tegnapot. Monológokba rejted magad, párbeszéd - ígéretek lángoló karmaiból menekülve. Nem leled a plusz jelet ( + ) amibe belekapaszkodhatsz. Zárójelek ( ) börtönében szenvedsz névtelen, boldogságod hullámjelét ( ~ ) keresve szüntelen. Felnagyított semmiségek, megszemélyesített napsugárcseppek, metaforikus mosolyok, a szerelem képillata, ismétlődő jajok , veszteségek szóköze ( -) Életed. Árnyék, szellem, egy mínusz ( - ). Egy napon viszont gyémánttá válik a kavics, s hattyúvá a kiskacsa. Jön valaki. Már nem vagy egyedül. Két kérdőjelből egy szív forrad, a felkiáltójelek nyilakként (--> ) mutatnak utat, az idézet érzéssé válik, a szavakat tettek követik, a hullám már óceán, a kép már valóság, a pontok pedig változó éned nyomai a múlt pincéjétől a mennyország legfelsőbb lépcsőfokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése