Előtted egy mágikus tér. Egy hatalmas, színesre festett sátor, színpad, lufik, vattacukor. Kíváncsi vagy. Elindulsz. Sorok kígyóznak előtted, türelmetlenné válsz. Ajtók tárulnak ki, fények ragyogják be a teret és a saját életed nézője leszel. Körülötted tömeg, emberek akik nem ismernek. Akrobaták egyensúlyoznak, táncosok mulattatnak, idomárok szelídítenek. Trükkök végtelenje sokkol, állatok világa mosolyogtat meg. Bohócok jelennek meg. Ők sosem sírnak. Póni hátán szárnyalsz. Nyeregben érzed magad. Nincsenek gondok. A mágia hatással van rád, a csillogás magával ragad. Visszafojtott lélegzet, izgatottságból fakadó sikolyok. Most minden olyan színes, érzelmek hadán gyalogolsz végig. Várod a következő műsorszámot, az újat és ennél is izgalmasabbat. Egyszer viszont véget ér. A bohóc meghajol, az állatok szabadulásra várnak, a fellépő ruhák lehullanak, a tömeg szétszéled, a színpad üres lesz, a zene elhalkul és kialszanak a fények. Hazafele ballagsz. Visszatérsz a szürke kis világodba. Dilemmába esel. Arról miért nem tudunk, hogy a balerina anorexiával küzd, az idomárnak sebes a keze, hogy az állatok éheznek vagy a bohócok zokogva alszanak el? A zsonglőr megunta a monoton vándorlást, a lufiárusnak hiányzik a szerelem; az igazgató meg a haját tépkedve számolja újra és újra a könyvelést egy végzetes bukástól rettegve. Hallgatnak. Nem mondják. Tabu témák. Hogyan ismerhetnénk őket tehát? Ismerik ők egyáltalán felszín mögötti énjüket? A taps nem tesz felhőtlenül boldoggá, a mosoly lehet hamis, az akrobata pedig végig mehet a kötélen, ha nem tudja megoldani a problémáit. Külső és belső ellentéte. Érzelmek viharos találkozása... Fényes sötétségek. Valóságos illúziók. Győzelmi kudarcok. Békés indulatok. Fájó mosolyok. Égő mennyországok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése